A mai tánc gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak vissza az időben, mint ahogy azt sokan gondolják.
Végigkíséri az emberiség történetét. 26000 évvel ezelőtt készült barlangrajzok árulkodnak arról, hogy ezt a művészeti ágat már akkor is gyakorolta az ember. Az ismétlődő ritmusos mozdulatok eljuttathatják az egyént abba az állapotba, amelyben egyesülni tud isteni lényével,  megszűnik minden egyéb és a táncos eggyé válik a tánccal, a test a lélekkel.
A természetben élő embernek a tánc a mindennapok része volt. A mai civilizált ember a táncot szórakozási lehetőségként, vagy a társasági élet egyik formájaként éli meg. A tánc elválása a napi élettől a fejlett civilizációkban – a ránk maradt emlékek alapján – körülbelül az időszámítás előtti 1500 tájára tehető.
Néhány kultúrában azonban a tánc a mai napon is a test, a szellem és a lélek gyógyítójaként funkcionál. Kapocs a földhöz, erősíti a közösségi összetartozást és út a spirituális élmény felé.
A modern ember újra „felfedezte”, felismerte a táncban rejlő sokféle lehetőséget. A tánc, mint a lélek szimbolikus nyelve, a megváltozott tudatállapot előidézésével megkönnyíti a stressz leépítését, felgyorsítja a szervezet öngyógyító folyamatait. Az embert szellemre, testre és lélekre osztó határok föloldódnak és integrált egészként egy magasabb szintű tudatosságot hoznak létre. Megsokszorozva a létezést tápláló forrásokat.
A tánc kísérője lehet a kötetlen, szabad, boldog extatikus állapot megtapasztalása, a „flow” élmény.

„Amikor az ember eggyé válik azzal, amit csinál, és tudja, hogy erős, és legalábbis az adott pillanatban ő maga irányítja sorsát, és az eredményektől függetlenül úgy érzi, hogy minden milyen jó... Akkor éli át teljes lényével, hogy áramlik benne az élet.”
S. A. Jackson – Csíkszentmihályi M. (Sport és Flow 2001.)

A XVIII-XIX. században a bálok és zenés rendezvények  nem csupán a szórakozást szolgálták, hanem mindig is a két nem találkozóhelyei voltak. Itt ismerte meg a társaság az eladósorba került (első bálos) hölgyeket, és itt néztek pár után a  férfiak.
A zenés szórakozóhelyek ma is a párválasztás népszerű helyszínei. Nem volt sohasem elhanyagolható az, hogy az adott hölgy, fiatalember vagy pár hogy mutatott, és főképpen hogy táncolt. Játékos versenyeken, nyereményekkel jutalmazták a legjobbakat.
Manapság a társastánc-órákon főleg a nemzeti és nemzetközi versenyeken táncolt táncokat tanulhatjuk meg.
Két csoportra oszthatjuk őket:

*  standard táncokra,
*  latin-amerikai táncokra.

Latin-amerikai táncok
Az igazi latin-amerikai táncok, mint például a samba, a rumba és a mambó  õőeinek hazáját Afrikában kell keresni. Ott élt a tánc a harci- és termékenységi táncokban, a szerelmi játékoknál, esküvőkön, aratási ünnepségeknél. Az afrikai táncokat megközelítőleg 40 millió rabszolga magával vitte a XVII. és XVIII. században az új hazába, Dél-Amerikába és a Karib szigetekre (Nyugat-Indiába). Itt az afrikaiak mozgáselemei összeolvadtak a gyarmatosító fehér emberekével, elsősorban a spanyolokéval és a portugálokéval. Érdekes módon, tekintettel a rabszolgák társadalmi helyzetére, ez az összeolvadás viszonylag könnyedén történt. Ellentétben az Észak-Amerikába kitelepített feketékkel, akiknek sokkal hosszabb idő kellett ahhoz, hogy fekete táncstílusukat a fehérek elfogadják. Itt csak a XIX. század végén kezdődött a fekete és fehér mozgáselemek összeolvadása az afro-amerikai táncstílussá, amely az akkori zene segítésével a nagy jazz-korszak kezdetét jelentette. (A cakewalk volt az első tánc a XX. század elején, amely az un. afro-amerikai táncok elõfutáraként Európát elérte. Ez követték a divattáncok, a onestep, a jimmy, a charleston és a black bottom). Igazi latin-amerikai eredetű csak a samba, a rumba, és a mambó.
A cha-cha-cha, paso doble és a jive eredetét tekintve nem igazán "latin-amerikai". A cha-cha-chát mesterségesen a mambóból hozták létre, ugyanúgy a jive mai formáját is az angol tánctanárok dolgozták ki. A paso doble eredetileg spanyol tánc volt, amit a francia tánctanárok és versenytáncosok alakítottak át a mostani formájára.
A latin-amerikai táncok megjelenése Európában a húszas illetve a harmincas évek elején volt érzékelhető, amikor a samba 1924/25-ben, a rumba 1931-ben először bukkant fel a báltermekben. A latin táncok eleinte a "standard" táncok uralma miatt hivatalosan nem voltak elismertek. Csak a II. világháború után, mindenekelőtt az ötvenes években következett be az USA-ból importált táncok nagy áttörése. Fõleg a franciák voltak azok, akik a sambát, a rumbát, a mambót és a cha-cha-chát, valamint a spanyol paso doblét formálták, anélkül, hogy karakterüket illetően döntően változtatták volna. Kiváltképp Lucien David-et kell megemlíteni Lyonból, aki az ismert francia versenytáncosokkal, többek között a párizsi Roger Ronneaus-val a latin-amerikai táncok alapját kidolgozta. A hivatalos elterjedése Walter Laird nevéhez fűződik, aki 1961-ben jelentette meg a  Technique of  Latin Dancing  című könyvét, amely a latin versenyfigurák pontos leírását tartalmazza.

Forrás: Tánc.hu